2012. augusztus 2., csütörtök


Hallottam egy érdekes módszerről, méghozzá a panaszmentes életről. Ezen már én is gondolkodtam, de most összetalálkoztam egy szerzővel, aki írt erről egy könyvet, hogy nem szabad panaszkodni, mert magunkhoz vonzzuk még jobban a negatív dolgokat. Tudom, mostanában tényleg mindenhol bele lehet botlani ebbe, pozitív gondolatok=pozitív dolgok bevonzása, de ki tudja, tényleg lehet benne valami. Eddig is gyűlöltem, mikor más kipanaszkodta magát nekem, én meg nem mondtam semmit, mert akkor annak tűnt volna, hogy magamra akarom irányítani a témát vagy azért nem mondtam el a bajom, mert nem hittem, hogy megértik vagy hogy nem volt közük hozzá. De így, hogy szándékosan nem fogok panaszkodni, hátha a hozzáállásomon is változik valami.
Egy kísérleten is régóta gondolkodom, hogy azzal vágok vissza mindenkinek, ahogy ők viselkednek velem szemben. És akkor megnézem, mit reagálnak. Mindenkinek a saját módszerével, aztán majd meglátjuk, hogy esik nekik, vagy hogy egyáltalán leesik. És az sem érdekel, ha így "olyan leszek", mint ők.
Lehet, hogy elvonulok hétvégére a nyaralóba, mert itthon kezd a hangulat tüzesedni.
Azt elfelejtettem írni, hogy mikor kertészkedtünk, ott volt a szomszédban egy fiatal srác, nem hiszem, hogy magas értelmi szinttel. Előző nap is találkoztunk vele, másnap meg leállt anyuval beszélgetni. Erre, mikor elment, anyu mondta nekem, hogy ez akar valamit, biztos tetszem neki. Én, hát persze.... Nemsokára meg visszajött, hogy megkérdezheti-e, hogy a leányzó, vagyis én, átmehet-e a szomszédba társasjátékozni -.- Felnézek, hogy én??! Azt mondtam neki, hogy dolgozni mentem oda, nem azért hogy társasjátékozzak. Erre azt mondja, hogy jó, de pihenni is kell valamikor. Aztán mondtam, hogy nem, nem megyek, köszi. Nekem is az ilyen félnótásokat kell mindig kifogni, ilyenkor csak jobban megnőnek az alulértékelési problémáim, hogy csak az ilyeneket érdeklem.

A madarak meg kezdenek furcsán viselkedni nálunk ^^ Tegnap este és ma is, itt szálldostak az ablakom előtt, mintha feltérképeznék a terepet, utána meg az ablakpárkányra szálltak és kukucskáltak, az ablak melletti tető szélére ültek és onnan figyeltek be az ablakon xD Egy másik madárka meg odaszállt délelőtt elém a kertben vagy másfél méternyire. Hátat fordítottam neki, nehogy megijedjen, ha esetleg nem vett volna észre, mert egy helyben álltam :D Erre megint elém szállt és egyre közelebb jött, és úgy csinált, mintha csipegetne a fűben, de teljesen látszott, hogy engem figyel és érdeklem, annyira vicces volt :D Egy méter, ha volt köztünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése