Tegnapelőtt az új metróval utaztam, bizony :) Nem volt nagy szám.
És majdnem lekéstem a buszt, szó szerint. Csak néhány méter választott el tőle, mikor már elindult, csak szerencsém volt, mert nem tudott kifordulni az útra a forgalomtól. Futottam utána és integettem, hogy álljon meg. Nem nagyon volt kedvem visszafordulni, ha már összepakoltam, lecipekedtem és fagyoskodtam. Lekéstem a városi buszt, a villamost, minden lassú volt, de hát mellém állt a szerencse. És nagyon kedves volt a buszvezető, mondta, hogy csak szóljak be a központnak, és onnan odaszólnak nekik, hogy ne induljanak el, ha úgy tűnik, hogy csak pár percen múlik az egész. És még a nagy táskámat is levitte a csomagtérbe, ami 21 kiló volt. Megmértem, ahogy hazaértem.

Leadtam a jelentkezési lapomat a Momijibe. Januárban lesz egy szintfelmérő, mert csak kell, aztán meglátjuk, melyik csoportba kerülök.

Ezt még ősszel vettem egy turiban itthon, az unokahúgom szúrta ki nekem, én meg visszamentem vele a táskáért.
Már két lányt is leszólítottam az utcán, mert nekik is bárányos táskájuk volt. Nem bárány alakú, csak báránymintás. Sajnos az egyik Írországból kapta, a másik meg kézzel készített táska volt. De akár én is csinálhatok magamnak, majd hímzek egyet.






Nézegettem a képeimet és rájöttem, lehet, hogy egészen fanatikusan szeretem a naplementét (is) fényképezni. Nem azért, mert a naplemente milyen romantikus, dehogy, egyszerűen a színei miatt, az átmenetek miatt, a felhők miatt. Még a szobámat is naplementeszínűre akartam festetni 6 éve xD Hát, nem olyan, mint amilyenre gondoltam, de azért nem rossz :D
Majd ha megnövök, akkor lesz egy nagyszerű kis fényképezőm és még többet fogok fényképezni.